Agresszió költözés után (Móni kérdése)

A segítségét kérném a következőben. Van egy 8 éves ivaros brit kandúrom. Eddig kiegyensúlyozott cicafiú volt. Most 3 hete új helyre költöztünk. Panelból kertes házba. A házba hetente levittük, szoktattuk az új helyhez. Szerencsére pillanatok alatt megszokta. Sehova nem jelez, és a másik lakásban sem tette. Abszolút nyugodt, jó kedvű, ragaszkodó. Imádjuk. Megpróbáltuk egy pár alkalommal kivinni az udvarra (pórázon), de szinte percek alatt megvadul. Ilyenkor gyorsan odatartjuk neki a hordozóját, belemegy, és rövid időn belül megnyugszik. Sajnos a párom nem akarja megérteni, hogy benti macska, folyton ki akarja vinni. Na, de a lényeg, ami miatt írok, hogy ha engem meglát a macska az ablakból, hogy a kertben vagyok, hangosan nyávog és csúnyán néz. Amikor bejövök a házba, áll a hátán a szőr, szinte megduplázódik, ordít és felém jön. (Ilyenkor bezárjuk a nappaliba, amíg lenyugszik.) Eddig nem támadott még, de félek, hogy ez is bekövetkezik. Vajon mitől lesz agresszív? Köszönöm!

Beküldte: Móni, 2019. júl. 10.

Szia! Bizony, a költözés nehéz nekünk, cicáknak! Három hét, az még semmi! Nagyjából most jött el az idő, hogy kiengedjétek a cicust, ha szeretnétek. De hagyjátok, hogy a saját tempójában haladjon! Tegyétek rá a pórázt, nálam is használták a gazdijaim, rendben van az. Ha tiltakozik ellene, hagyjatok neki időt, hogy megszokja odabent! Először csak a hám részét rakjátok rá, aztán, ha az már oké, akkor jöhet a vezetőszár. Ha már kényelmes vele, nyissátok ki az ajtót, és ha csak ücsörögni szeretne a küszöbön, hagyjátok! Ha kettőt lép ki, aztán visszamegy, az is rendben van! Egy idő után majd felbátorodik. Persze, hogy megbolondul, ha előzmények nélkül kiviszitek, hiszen retteg. Emlékszem, hogy cicahúgom, River is járt így, amikor a gazdijaink gyorsítani akartak a tempóján. Mert ő félénk cica, és hibáztak, hogy ezt nem vették figyelembe!

 

Ha tetszett, oszd meg! Ezzel a Facebook oldalára kerülsz, és jönnek a sütijei is 🙂

  1 hozzászólás: “Agresszió költözés után (Móni kérdése)

  1. Azzal egészíteném ki Kaylee válaszát, hogy ha a póráz nélküli kiengedés a hosszú távú a céljuk, akkor mielőbb ivartalaníttassák a cicát, különben sok-sok sérülés és sírás lesz a vége! A másik témára: nem hinném, hogy megtámadná, de látni kellene, hogy meg tudjam ítélni. Milyen egy macska, amikor csúnyán néz? És hogy miért? Nem tudom sajnos, ehhez jobban kellene ismernem a cicát. Korábban pl. hogy viselte a távollétüket? Mennyire szoros a kapcsolatuk? Picit más téma, de nem ólálkodik másik macska a környéken, akit esetleg önök nem látnak, de a cicc igen?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük