Durva kiakadások (Timi kérdése)

Kétségbe vagyok esve. Van egy kb. 5 éves cicám, akinek durva kiakadásai vannak. Kertes házból hoztam el anno kicsiként, ahová még kétszer visszavittem, hogy találkozzon a fajtársaival (szocializálódjon), de már az első vizitnél a dobozból fújt a testvéreire és az anyjára. Emiatt nem erőltettem, lakásmacska lett, és sikerült leszoktatni a durva játszásról, de aztán ivarérett lett és ivartalaníttattuk. Úgy tűnt, minden rendben, egy enyhe bizalmatlanságon kívül semmi nem volt, ám egy évre rá költöztünk, lett egy daganata is az oldalán, amit sikeresen (maradékmentesen) kiműtöttek. Ott kezdődtek a gondok. Először műanyag nyakit kellett rá adni, amit egy nap után lecseréltünk egy ruhára. Miután begyógyult és levettük róla a ruhát, elkezdett (csak) velem agresszívan viselkedni, morogni, követni, fújni, odakapni. Ilyenkor elzártuk egy másik szobába, vagy mi zárkóztunk el, hogy lenyugodjon. Volt amikor sikerült, volt amikor nem. Türelmes voltam, és úgy tűnt elfelejtette a műtétet, ám a következő éves oltásánál, amikor betettem a dobozába, ismét agresszív lett (a procedúra közben olyan szinten szétkapta mindkét karom, hogy belekapott az ütőerembe, úgy nézek ki, mint aki eret vágott), és bár ismét elköltöztünk, még mindig a régi orvoshoz kell vigyem, mert csak ő vállalja az oltást (speciális ketrecben). A legutóbbi oltást jobban viselte (már “csak” az orvosnál volt agresszív, utána nem), így látom, hogy javul a helyzet, viszont két év múlva külföldre költözünk, repülővel, ahol kötelezően ki kell venni a dobozából, és ahhoz próbálom szoktatni sétáltatással. 4 napig problémamentesen sétált (belső udvarban, pórázon, nagyon figyelve), ám az ötödik napon egyszer csak a nyugodt ücsörgés végén lassan rám nézett és elkezdett fújni, és megpróbált megtámadni. Mintha arra gondolt volna, hogy ha megöl, akkor szabad lehet… és ilyen epizódok mindig vannak nála, még nyugodtabb időkben is, csak rám néz, látom, hogy megváltozik a tekintete, és kezdődik az agresszív időszaka. Volt olyan, hogy csak vízipisztollyal tudtam járni-kelni a lakásban, mert követett, hogy megöljön, és csak a víz zökkentette ki…

Beküldte: Timi, 2019. júl. 12.

Szia! Először is, mély levegő! A cicák nem gondolkoznak úgy, ahogy te leírtad, nem képesek rá. Nem akar megölni és szabad sem akar lenni. Ő csak annyit tud, hogy utálja a pórázt, nem jó neki! Lassabban kell haladni, először mászkáljon csak a lakásban hámmal, aztán bent pórázon! És ha már ez megy, nem napokig, hanem két hétig, akkor vidd ki, szintén alkalmazkodva az ő tempójához! Egy cica sosem fog úgy sétálni, mint egy kutya, nem fog arra menni, amerre te gondolod, csak lazán kövesd. Ha pedig megijed, engedd hazaszaladni. Én egyébként inkább a dobozhoz próbálnám szoktatni, nem a pórázhoz. Csak tedd le nyitott ajtóval a szoba közepére, és hagyd is ott. Ha szerencséd van, előbb-utóbb maga mászik be, ha nem, egy kis nasival rá lehet segíteni. De szigorúan csak önkéntes alapon, amíg így teljesen komfortos nem lesz! Utána lehet bezárni, hurcolászni a lakáson belül, aztán kint is. Lassan, fokozatosan haladj!

Az nem tiszta, hogy egyébként, a sétálást és az orvost leszámítva mekkora probléma az agresszió. De első körben mindenképp érdemes lenne megkérdezni az állatorvot a lehetőségekről. Vannak gyógyszerek, amik képesek mérsékelni a problémát, és nem csak azt a konkrét néhány órára gondolok, amíg utaztok.

Egyébként: biztosan egészséges a cicus? Nincs semmi fájdalma?

 

Ha tetszett, oszd meg! Ezzel a Facebook oldalára kerülsz, és jönnek a sütijei is 🙂

  2 hozzászólás: “Durva kiakadások (Timi kérdése)

  1. Köszönöm, a pórázos lakásban sétáltatós dolgot kipróbálom! Akkor túl nagy lépés volt egyből kivinni. A doboztól nem fél, sokat alszik benne, szóval azt nem társítja annyira rosszhoz szerencsére. Szoktam vizsgálni, figyelni hátha van valami baja, érzékeny-e valahol, orvos is évente megnézi. Már kérdeztem orvostól mit kéne tennem, meg hogy van-e valami nyugtató utakra, azt mondta van de az inkább kutyáknak, és macskáknál nem mindegyik reagál egyformán stb. Kipróbáltam a feliway-t sokan ajánlották, de nem láttam, hogy bármi hatása lenne ezügyben. Jelenleg egyébként már egy ideje nem volt agresszív, viszont úgy nyávog fél nap mintha tüzelne (ki akar menni sétálni). A repülőút meg legalább fél napos lesz, és elég necces lenne ha non-stop nyávogna. Párom azt mondta max a csomagtérben lesz de attól nagyon tartok, sok rémhírt hallottam már. :S

  2. Ez egy lány cica? Ha mutat más tüzelési jellegzetességeket (hátsó fertályát felfelé tartja pl.), akkor utána kellene nézni, nem maradhatott-e benn petefészek szövet. Már hallottam ilyet, hogy újra kellett műteni a cicust 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük