A mentalizáció azt jelenti, hogy képesek vagyunk saját magunk és mások érzelmeiről, gondolatairól, szándékairól gondolkozni. Amikor azt fejtegetjük, hogy miért viselkedett úgy a barátunk, ahogyan, akkor mentalizálunk. No, de, éppen ezt csináljuk akkor is, amikor a cicuskánk a kanapéra pisil vagy megkarmol minket. És bizony nem mindegy, hogy mire jutunk.
A munkámban gyakran találkozom azzal, hogy a klienseim úgy mentalizálnak a cicájukról, mintha az ember volna. (Ez lényegében az antropomorfizáció, tehát az állatok emberi tulajdonságokkal és képességekkel való felruházása.) Ezt teszik, amikor olyasmiket mondanak, hogy „Elutaztam, és a cicám bosszút állt. Odapisilt a kanapéra.” Vagy: „A cicám gyűlöli a gyerekemet. Folyton fúj rá.” Azért, ha végiggondoljuk, mind a bosszú, mind a gyűlölet összetett dolgok. Az elsőhöz az kell, hogy kigondold: Mivel tudsz ártani a másiknak? Mi az, ami bántaná? A gyűlölet pedig a félelem, a harag, a pusztítási vágy valamiféle keveréke, és sötét feltételezésekkel jár a tárgyáról. Jelen ismereteink szerint nem valószínű, hogy cicáink képesek lennének gyűlölködni és bosszút állni.
A rossz helyre pisilésnek, agressziónak természetesen van oka. Rendszerint sokkal egyszerűbb. Például a cica nem szereti az alom anyagát, vagy a takarítás ritkasága jelent gondod, netán valamiféle stressz éri az állatot. Tehát nem bosszút áll, hanem reagál valamire, ami számára zavaró. Az agressziót pedig gyakran egyszerű félelem hajtja. Nem gyűlöl, nem akar elpusztítatani senkit, egyszerűen csak jelzi a kisgyermeknek, hogy ne közelítsen, mert számára félelmetes.
Valójában cicuskáink világa különbözik a miénktől. Ha az alapoknál kezdjük: jobb a szaglásuk, és halkabb hangokat is képesek azonosítani, mint mi. (Ráadásul nagyobb tartományban.) Emlékszem egy kliensemre, ahol az volt a panasz, hogy a cica nyávog, amikor senki nincs otthon. Az okot is megfejteni vélte: szeparációs szorongás. Ám ezt a következtetést úgy vonta le, hogy a bejárati ajtó előtt állt és figyelt. De arra nem gondolt, hogy a cica tökéletesen hallja őt. Egy bébiőrt hívtunk segítségül, és lám, az állat csendben volt, amikor a gazdi a földszintről próbálkozott.
Aztán képzeld el, hogy végig mész a hálószobádon, és nem csak a felmosó-folyadék szagát érzed, hanem azt is, hogy a gyereked mikor, melyik bútort és hol fogta meg. Mellékesen azt is megállapítod, hogy aznap sült hús volt a menzán, és utódod bizony meg is ette. Bónuszként kiszagolod a közelgő nátháját. Mindezt némi illatanyagból, ami a szekrényeiden maradt.
A látásuk sem egyezik a miénkkel. Erről itt (ENG) találsz egy Youtube videót, nézd meg, érdekes. Röviden: hatékonyabbak a sötétben, szélesebb a perifériális látásuk, jobban érzékelik a mozgást, másként látják a színeket. (Utóbbiaknak nagy jelentőséget vélhetőleg nem is tulajdonítanak.)
Ami pedig a gondolkodásukat illeti, egy érdekes kísérletet említenék. (John Bradshaw: Macskafejjel című könyvéből.) Képzelj el egy dobozt hálóval fedve, ami jutalomfalatot rejt. A finomság egy madzagra van kötve, amit a cicának meg kell húznia, ha szeretné az ételt. Erre a legtöbben hamar rájönnek. Az ám, de a kutatók hoznak egy másik dobozt is, ami ugyanolyan, mint az előző, csak éppen a falatka hiányzik belőle. És mit csinálnak a macskák, akik tökéletesen látják, hogy itt bizony sehol sincsen a jutalom? Kihúzzák a madzagot. Ebből látszik, hogy egy szimpla operáns kondicionálással állunk szemben. A cica próbálkozik, és ha sikerrel jár, megjegyzi a mozdulatot. Nem arról van szó tehát, hogy tudatosan elemezné a kísérleti doboz működését.
Mindez azt jelenti, hogy ne kezeld emberként a cicádat! Ő nem kisbaba. Nem is kutyus egyébként, amit szintén rengetegszer látok a macskákra vetíteni. (Míg például a kutyák általában örülnek, ha a gazdi társaságot hoz nekik, hiszen falkaállatok, a cicák ellenben egyedül élő állatok leszármazottai. És csalódást fognak okozni, ha azt várod, hogy kitörő örömmel fogadják egy fajtársukat.)