A cica kötődik a gazdájához? 2. rész.

Az első részben írtam arról, hogy a kötődés az embercsecsemő esetében egyfajta ösztön, ami a biztonságát és a védelmét szolgálja. Lényegében kiirthatatlan. Ritka és extrém eseteket leszámítva a gyerekek 9-12 hónapos koruktól kötődnek főbb gondozóikhoz, ami annyit tesz, hogy képesek biztonságos bázisként és biztonságos menedékként használni őket. De ez nem jelenti, hogy ugyanolyan mértékben! Éppen erről szól Mary Ainsworth pszichológus híres idegen helyzet tesztje (ENG); a különbségekről. Röviden: a kutató megfigyeléseket végzett, miközben…

… egy 12-18 hónapos gyermek édesanyjával kettesben tartózkodott a vizsgálati szobában.
… belépett egy barátságosan, de nem tolakodóan viselkedő idegen felnőtt.
… a baba magára maradt az ismeretlennel.
… az anya visszatért.
… az idegen távozott, a kicsi pedig teljesen egyedül volt.
… az ismeretlen felnőtt ismét felbukkant.
… az anya előkerült, az idegen pedig távozott.

Amit pedig nézett:

Mennyire keresi a gyerek az anyja közelségét?
Mennyire igyekszik a gyerek az anyja közelében maradni?
Mennyire igyekszik a baba elkerülni az anyja közelségét?
Mennyire mutat a baba ellenállást, pl. ellöki az anyja kezét?
Mennyire kommunikál a baba a távolból (hangadások, mosolygás, szemkontaktus)?

Ezek alapján Ainsworth három csoportba osztotta a gyerekeket: biztonságosan kötődő, bizonytalanul kötődő elkerülő, bizonytalanul kötődő ellenálló. Később egy kollégája megalkotta a  dezorganizált típust. Valamennyi típus babái jellegzetesen viselkednek. A biztonságosan kötődők például hamar felfedezésre indulnak, az idegen beléptekor pedig az anyjuknál keresnek menedéket. Amikor az anya távozik, megpróbálnak utána menni, nyugtalankodnak, sírnak. Amikor visszatér, azonnal hozzá sietnek, és segítségével könnyen lecsillapodnak. Mindezt az elkerülők nem mondhatják el magukról; őket mintha nem is érdekelné az anyjuk jelenléte vagy jelen nem léte. Honét tudjuk akkor, hogy kötődnek? Például onnét, hogy megmérjük a stresszhormon szintjüket az elváláskor, és azt találjuk, hogy bizony emelkedik. Másrészt, ha valami nagyon ijesztő dolog történne, ők is az anyjukhoz sietnének. (Gondold csak meg, a szilveszteri tűzijáték után nem szoktak eltűnt gyerekekről szólni a híradások, holott világszerte a kicsik kb. 60%-a kötődik biztonságosan. De a többiek se rohannak fejvesztve a világnak.) Ennek kapcsán, kérlek, jegyezd meg, hogy Ainsworth tesztje (ENG) közepes stressznek teszi ki a babákat. Fontos.

Hogy nem, hogyhogy nem, a fenti tesztet elvégezték majom-majom, majom-ember és kutya-gazdi párosokkal is. Utóbbit ráadásul magyarok. Topál József, Miklósi Ádám, Csányi Vilmos és Dóka Antal azt találták, hogy a babákhoz hasonlóan, összességében (bár ők is leírtak típusokat) a kutyák…

… intenzívebben érdeklődtek a környezetük iránt…
… többet játszottak…
… kevesebbet ácsorogtak az ajtónál…

amikor elsődleges gondozójuk jelen volt. Továbbá – figyelem, kutyások, meglepetés! – a jószágok eltérően reagáltak a szobába visszalépő gazdira, mint az idegenre.

Na – legalábbis Alice Potter és Daniel Simon Mills (2013) vizsgálatában – a macskák mindezt nem csinálták. Valamivel többet nyávogtak, amikor a gazdájuk faképnél hagyta őket; ennyi. Robbant az internetes bomba. Igaz hát! A cicák nem kötődnek! Étel kell nekik és meleg, az ember mit se számít!

Hadd írjam le néhány megjegyzésemet a kutatással kapcsolatban:

– Mills-ék összesen 20 cicával dolgoztak, ebből kettőt kivettek a mintából (végig rejtőzködtek). Ez borzasztó kevés. Még az is elképzelhető, hogy csupa elkerülő módon kötődő cica jelent meg.

– A macskák nem éppen arról híresek, hogy kimutatják az érzelmeiket. (Egy nem csoportban élő állatfajnak erre semmi szüksége nincs, sőt, káros is lehet.) A kutatók legközelebb megkísérelhetnék mérni a cicák testi változásait, pl. pulzus, légzésszám, kortizolszint. Ezekből a paraméterekből is lehet az érzelmi állapotra következtetni. (A technikai megvalósításon főjön Mills-ék feje…)

– A macskák nem kedvelik, ha kiszakítják őket a birodalmukból egy kísérlet kedvéért. Számukra az idegen helyzet nem közepes, hanem elképzelhetetlen mértékű stresszt jelent. Talán más eredményt hozna a kutatás, ha a szobát macska módra rendeznék be (alomtálca, kaparófák), és több időt adnának az állatnak, hogy megszokja a környezetét. Így a cica megnyugodna, bejárná a szobát, otthagyná a szagát a tárgyakon. Na, ekkor kellene belevágni!

– Olyan cicákkal kellene próbálkozni, akik nem csak, hogy közeli kapcsolatban vannak a gazdijukkal, de ahhoz is hozzá vannak szokva, hogy ide-oda mennek vele! (Ez Millsék esetében nem állt fenn!)

– A kötődési viselkedés vizsgálatára olyan eljárások is léteznek, amivel az otthonukban lehetne vizsgálni a cicákat, és még a kutató sem kell az adatok felvételéhez! (Hajrá!)

Amit én gondolok: a babákkal ellentétben, ahol a stressz (diszkomfort, félelem) növekedése egyre valószínűbben váltja ki a kötődési viselkedést (és egyre jobban uniformizálja, magyarul egy elkerülő baba is anyjához mászik, és egy ellenálló sem fog ideges csapkodással reagálni), a cicák esetében a magas stressz-szint nem a kötődési rendszert kapcsolja be, hanem eszeveszett menekülésre késztet. Ha ez lehetetlen, akkor lefagynak vagy támadnak. (Szóval ne, ne simogasd a vendégedre félelmében morgó cicádat, mert borzasztó stresszben van! Kétséges, hogy aktiválni tudod a kötődési rendszerét, így jó eséllyel megnyugtatni sem leszel képes! Inkább biztosíts egérutat!)

Update! Egy 2019-es, 79 fiatal macskát bevonó vizsgálat eltérő eredményre jutott. Sikerült a cicákat ugyanazokba a kategóriákba besorolni, mint az embergyerekeket, és az arány is hasonló lett. A macskák nagyjából 60%-a biztonságosan kötődő besorolást kapott. Ez azt jelenti, hogy többet explorált (felfedezett), amikor csak a gazdája volt jelen, és kereste emberi barátját, amikor elválasztották tőle. (Pl. kaparta az ajtót.) Miután pedig a gazdi visszatért, valamilyen módon felvette vele a kapcsolatot. A cica nem harapott, nem karmolt, nem mutatta jelét haragnak.

Hivatkozások

Attachment behaviour of dogs (ENG)

Domestic Cats (Felis silvestris catus) Do Not Show Signs of Secure Attachment to Their Owners (ENG)

Attacment bonds between domestic cats and humans

 

Ha tetszett, oszd meg! Ezzel a Facebook oldalára kerülsz, és jönnek a sütijei is 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük