A cica kötődik a gazdájához?

Mary Ainsworth pszichológus 1969-ben kidolgozott egy tesztet, amellyel egyéves babák anyjukhoz való kötődését vizsgálta. Röviden (tényleg): megfigyeléseket végzett, miközben…

  •  egy 12-18 hónapos gyermek édesanyjával kettesben tartózkodott a vizsgálati szobában.
  • belépett egy barátságosan, de nem tolakodóan viselkedő idegen felnőtt.
  • a baba magára maradt az ismeretlennel.
  • az anya visszatért.
  • az idegen távozott, a kicsi pedig teljesen egyedül volt.
  • az ismeretlen felnőtt ismét felbukkant.
  • az anya előkerült, az idegen pedig távozott.

Amit pedig nézett:

  • Mennyire keresi a gyerek az anyja közelségét?
  • Mennyire igyekszik a gyerek az anyja közelében maradni?
  • Mennyire igyekszik a baba elkerülni az anyja közelségét?
  • Mennyire mutat a baba ellenállást, pl. ellöki az anyja kezét?
  • Mennyire kommunikál a baba a távolból (hangadások, mosolygás, szemkontaktus)?

Ezek alapján Ainsworth három csoportba osztotta a gyerekeket: biztonságosan kötődő, bizonytalanul kötődő elkerülő, bizonytalanul kötődő ellenálló. Később egy kollégája kiegészítette a modellt a dezorganizált típussal. Valamennyi típus babái jellegzetesen viselkedtek. A biztonságosan kötődők például hamar felfedezésre indultak, az idegen beléptekor pedig anyjuknál kerestek menedéket. Ha az anya távozott, megpróbáltak utána menni, nyugtalankodtak, sírtak. Ha érdekel, katt, most nem az emberről akarok írni 🙂 Itt (ENG) pedig videót is találsz.

Hogy nem, hogyhogy nem, a fenti tesztet később elvégezték majom-majom, majom-ember és 1996-ban kutya-gazdi párosokkal is. Ez utóbbit ráadásul magyar kutatók. Topál József, Miklósi Ádám, Csányi Vilmos és Dóka Antal azt találták, hogy a babákhoz hasonlóan, összességében (bár ők is leírtak típusokat) a kutyák…

… intenzívebben érdeklődtek a környezetük iránt…

… többet játszottak…

… kevesebbet ácsorogtak az ajtónál…

amikor elsődleges gondozójuk jelen volt. Továbbá – figyelem, kutyások, meglepetés! – a jószágok eltérően reagáltak a szobába visszalépő gazdira, mint az idegenre.

Na – legalábbis Alice Potter és Daniel Simon Mills (2013) vizsgálatában – a macskák mindezt nem csinálták. Valamivel többet nyávogtak, amikor a gazdájuk faképnél hagyta őket; ennyi. Robbant az internetes bomba. Igaz hát! A cicák nem kötődnek! Étel kell nekik és meleg, az ember mit se számít!

Hadd írjam le néhány gondolatomat a kutatással kapcsolatban:

– Mills-ék összesen 20 cicával dolgoztak, ebből kettőt kivettek a mintából (végig rejtőzködtek). Képzeld csak el, ha a gyerekekkel végzett 1969-es vizsgálaton, a véletlennek köszönhetően, csupa elkerülő módon kötődő baba jelenik meg! Ezek a gyerekek alig mutatnak bármit, kiválasztanak egy játékot, és azzal foglalkoznak. Ha képzelt világunkban már ekkor létezik Facebook, minden bizonnyal futótűzként terjed a hír: az egyéves babák nem kötődnek az anyjukhoz!

– Folytassuk a fantáziajátékot! Képzeld el, hogy valaki a párkapcsolati kötődést szeretné vizsgálni. Alkalmas lenne erre Ainsworth tesztje? Dehogy. Egy felnőtt embert nem igazán hatna meg, hogy a felesége/férje kisétál a szobából néhány percre, és bejön egy kedves ismeretlen. Ugyanígy, elképzelhető, hogy a cicák kötődését is máshogy kellene mérni.

– A macskák nem kedvelik a változást, azt pedig különösen nem, ha kiszakítják őket a birodalmukból egy kísérlet kedvéért. Ainsworth tesztje a babákat enyhe-közepes stressznek teszi ki; ugyanez a teszt a cicákat emberfejjel nézve elképzelhetetlennek. Lehet, hogy más eredményt hozna a kutatás, ha a szobát macska módra rendeznék be (alomtálca, kaparófák), és több időt adnának az állatnak, hogy megszokja a környezetét. Így a cica megnyugodna, bejárná a szobát, otthagyná a szagát a tárgyakon. Na, ekkor kellene a teszttel próbálkozni.

– A cicák nagy stressz esetén jellemzően nem használják sem egymást, sem az embert biztonságos menedékként. Nem szaladnak a gondozójukhoz védelemért. Ha lehetőségük van rá, visszatérnek a területük központi részére, egy általuk kedvelt búvóhelyre. Ha nincs, jöhet bármilyen más rejtek. Egyéb esetben rohannak ész nélkül, karmolnak és harapnak, vagy passzívak lesznek, lemerevednek. Hogy kisebb stressz esetén képesek-e a gazdájukat a megnyugvás forrásaként használni, az kérdés, de ha nem, az sem jelenti, hogy nem kötődnek. Attól még megismernek bennünket, és otthoni körülmények között biztosan eltérően viselkednek velünk, mint idegenekkel. Üdvözölnek, ha megérkezünk, utánunk jönnek, dorombolnak nekünk, a lábunkon alszanak. És nem, nem azért, mert enni akarnak. Ha nyaralni megyünk, stresszreakciókat mutatnak akkor is, ha közben velük él egy általuk már ismert pót-gazdi. Nyugtalanok, hánynak, az alom mellé járnak, amíg meg nem érkezünk. Akkor abbahagyják. Szerintem ez arról tanúskodik, hogy számítunk nekik.

– A macskák talán nem mutatták ki, hogy mennyire felzaklatta őket elsődleges gondozójuk távozása, de attól még elképzelhető, hogy úgy volt. A kutatók legközelebb megkísérelhetnék mérni a cicák testi változásait, pl. pulzus, légzésszám, kortizolszint. Ezekből a paraméterekből is lehet az érzelmi állapotra következtetni. (A technikai megvalósításon főjön Mills-ék feje…)

Update! Egy 2019-es, 79 fiatal macskát bevonó vizsgálat eltérő eredményre jutott. Sikerült a cicákat ugyanazokba a kategóriákba besorolni, mint az embergyerekeket, és az arány is hasonló lett. A macskák nagyjából 60%-a biztonságosan kötődő besorolást kapott. Ez azt jelenti, hogy többet explorált (felfedezett), amikor csak a gazdája volt jelen, és kereste emberi barátját, amikor elválasztották tőle. (Pl. kaparta az ajtót.) Miután pedig a gazdi visszatért, valamilyen módon felvette vele a kapcsolatot. A cica nem harapott, nem karmolt, nem mutatta jelét haragnak.

Hivatkozások

A kötődés

Attachment behaviour of dogs (ENG)

Domestic Cats (Felis silvestris catus) Do Not Show Signs of Secure Attachment to Their Owners (ENG)

Attacment bonds between domestic cats and humans

 

Ha tetszett, oszd meg! Ezzel a Facebook oldalára kerülsz, és jönnek a sütijei is 🙂

  2 hozzászólás: “A cica kötődik a gazdájához?

  1. Szeretném jelezni, hogy nem azért bújok reggelente a humanoidok mellé, mert enni akarok. Tele a tálkám száraztáppal. Egyszerűen olyan jóóóó, ha simogatnak…

  2. Csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy szerintem számít: Játszanak-e cicával? Szeretgetik-e? Segítik-e, ha beteg? A cikkben szereplő Mills humanoid arra biztosan rámutatott: nem vagyunk olyanok, mint a kutyák. (Félre ne értsetek, kedvelem őket…) Magam is így gondolom. Egy kutty hűséges akkor is, ha bántják. Egy cicc, ha teheti, odébb áll.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük