Kislánykorom óta vannak cicám, mindig nagyon ragaszkodtak hozzám. Most van egy 10 éves lány ivartalanított sziámi cicám. Korábban kettesben éltünk, mindig jött elém, sokat dorombolt és foglalkozott velem. A páromat, amikor megismertem, nem volt rögtön felhőtlen a viszonyuk, mert a cicám éjszaka sokat piszkálta, harapdálta. Egy ideje, szép lassan, viszont teljesen átpártolt hozzá. Ha hazajön, olyan szinten bújik hozzá, követi bárhová, követeli, hogy simogassa, amit még sose tapasztaltam nála. Nem tudom, mi ez a változás. De ami bánt, hogy velem már egyáltalán nem törődik, nem igényli a közelségemet, ha simogatom megharap, és nem tudom ölbe venni se. Én nem változtam meg, ugyanúgy én adok neki ételt, én takarítom az almot és nagyon szeretem. Vajon miért pártolt el tőlem?
Beküldte: Sissi, 2019. okt. 5.
Ó, erre sajnos nincs igazán magyarázat 🙁 Valamiért megkedvelte a párodat. Egyébként ő hogy viszonyul hozzá? Mert vannak cicák, akik elviselhetetlennek tartják, hogy egy humán példány ne kedvelje őket, és bedobják a legeslegcukibb énjüket. Tényleg! Tudom, antropomorfizáció, de akkor is. Amúgy mióta tart? Ha nem túl hosszú ideje, akkor elképzelhető, hogy ez csak valamiféle fellángolás. Egyébként nem feltétlenül jelenti azt, hogy téged ejtett. Az én egyik cicám, River, teljesen oda van anyukámért, amikor itt van, ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy megviselné, ha elveszítene engem. Ugyanúgy, ahogy a fiam se néz rám, amikor ő itt van, és ha összeköltöznénk, szerintem eltartana egy ideig ez az állapot. Nem gondolnám, hogy nem szeret a gyerekem, csupán a nagymama iránti lelkesedése egy ideig maszkolná. Persze, lehet, hogy a cicusod tényleg a párodé lesz ezentúl. Ettől én is szomorú lennék, de van ilyen 🙁 Ahogy az emberi kapcsolatok fel tudnak bomlani, az ember-állat kötelékek is. Ugyanolyan fájdalmas.