Kategória: A tanácsadók válaszolnak

Durva kiakadások (Timi kérdése)

Kétségbe vagyok esve. Van egy kb. 5 éves cicám, akinek durva kiakadásai vannak. Kertes házból hoztam el anno kicsiként, ahová még kétszer visszavittem, hogy találkozzon a fajtársaival (szocializálódjon), de már az első vizitnél a dobozból fújt a testvéreire és az anyjára. Emiatt nem erőltettem, lakásmacska lett, és sikerült leszoktatni a durva játszásról, de aztán ivarérett lett és ivartalaníttattuk. Úgy tűnt,… Tovább →

Elpártoló cica (Krisztina kérdése)

Nagyon örülök, hogy megtaláltam a honlapját, és remélem, hogy tud segíteni. A macskámról, Franciskáról van szó, aki „elköltözött” tőlem, szinte csak enni jár haza, azt sem mindennap teszi. 5 hónapos korában fogadtam örökbe, most 9 éves. Egy kutya mellé érkezett, akivel nagyon jóban voltak. 3 évvel ezelőtt egy haláleset miatt el kellett költöznünk abból a házból, ahol laktunk. A kutyusunk… Tovább →

Agresszió költözés után (Móni kérdése)

A segítségét kérném a következőben. Van egy 8 éves ivaros brit kandúrom. Eddig kiegyensúlyozott cicafiú volt. Most 3 hete új helyre költöztünk. Panelból kertes házba. A házba hetente levittük, szoktattuk az új helyhez. Szerencsére pillanatok alatt megszokta. Sehova nem jelez, és a másik lakásban sem tette. Abszolút nyugodt, jó kedvű, ragaszkodó. Imádjuk. Megpróbáltuk egy pár alkalommal kivinni az udvarra (pórázon),… Tovább →

Hányásra agresszió (Gabriella kérdése)

A problémám most ütötte fel a fejét. Két cicánk van, egy 2 éves ivartalanított nőstény, és egy 7 hónapos, még nem ivartalanított kandúrka. Nagyon jól megvannak egymással, jól összeszoktak 5 hónappal ezelőtt. Soha nem fordultak agresszióval egymás felé az összeszoktatás első 2 napjának nehézségein kívül. Ma viszont kint voltak a kertben kicsit, és ezután bent a 2 éves nőstény cicám… Tovább →

Hugyhólyag gyulladás (Zsófi kérdése)

Főként lakásban tartott, másfél éves, nagyon félős, egyelőre ivaros kandúr cicámnak stressz eredetű húgyhólyag-gyulladása van. A lakáson egy másik, ivartalanított nőstény cicával osztoznak. Együtt nőttek fel, jól kijönnek egymással. Mivel a kandúr nem tudott pisilni, 3 napra kórházba került, ahol katétert és infúziót is kapott. Az ott töltött idő nagyon megviselte. Az állatorvos ellátott tanácsokkal, hogyan tudnánk csökkenteni a stresszt… Tovább →