Panaszos nyávogás (Betti kérdése)

Van egy lassan 9 éves ivartalanított himalájai perzsa fiú cicánk. A sztori ott kezdődik, hogy nyáron felújítottunk, így a szüleim lakásába költöztünk 3 hónapra cicával együtt. Itt jól érezte magát nagyon. Majd felújítás után visszaköltöztünk októberben. Jött vissza a cica is. Pár hétre rá elkezdett panaszosan nyávogni, nézve az üres falat. Főleg hajnali 5 körül kezdett rá. Majd már napközben is csinálta, és azóta is csinálja, amikor kedve szottyan. Bemegy a hálóba, fürdőbe, előszobába, és egyszer csak elkezd nyávogni. Azt is tudni kell, hogy visszaköltözéskor derült ki, hogy babát várok (bár nem tudom, hogy ezt ő érzi-e). Mi lehet a baja? Előtte nem volt nyávogós, és főleg nem ilyen furcsa, panaszos hangon. Mivel még nem vagyunk teljesen bebútorozva, gondoltam arra is, hogy nincs annyi pihenésre, elbújásra, kuckózásra való helye. Nem tetszik neki a lakás jelenlegi állapota. Nem tudom. Sajnos már ott tartunk hogy lehet át kéne menjen szüleimhez, hátha ott jobban érzi magát, bár nem szívesen válnék meg tőle, de ha ez segítene rajta, akkor megoldás lenne.

Beküldte: Betti, 2021. jan. 15.

Szia Betti! Köszönjük leveledet. Első kérdésem, hogy járt a cica állatorvosnál mostanában? Egyébként a végén leírt gondolatod szerintem jó irányba mutat! Ebben tudtatok, tudtok lépni? Az is lehet, hogy a szagok zavarják, festék pl. Ha ez a helyzet, akkor idővel javulni fog, pláne, ha jön a jobb idő és lehet szellőztetni 🙂

 

Ha tetszett, oszd meg! Ezzel a Facebook oldalára kerülsz, és jönnek a sütijei is 🙂

  2 hozzászólás: “Panaszos nyávogás (Betti kérdése)

  1. Novemberben járt a cica orvosnál, de csak az éves oltás miatt. Egyébként előtte nem sokkal költöztünk át, és nem régóta csinálta ezt a nyávogást úgyhogy akkor ezt meg sem említettük. De étvágya teljesen jó, és játszani is van kedve. Alapvetően nem gondolnám hogy fáj valamije. Vagy ettől függetlenül lehet érdemes elvinni ezzel a dologgal?

  2. Szerintem érdemes megnézetni! Élősködő nincs benne? (Kap féregirtót, bolhairtót… benti cicáknak is hasznos.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük