Támadó cicus (Mária kérdése)

Tanácsot szeretnék kérni. Van egy 12 éves, ivartalanított nőstény macskám. Pici korában hoztam el, azóta együtt élünk ketten egy 8. emeleti panelban. Előfordult, hogy a munkahelyemmel el kellett utazni egy hétre, akkor édesanyám etette, meg takarította a helyét. Két évvel ezelőtt is ezt történt, akkor a lányomat kértem meg erre, mert nagyon csúszós volt az idő, (február eleje), kíméljem az anyukámat, nehogy elessen. A macska, ahogy belépett az ajtón, azonnal nekiment, fújt rá, és meg akarta ütni a mancsával. A lányom pánikolva kirohant, végül anyukámnak kellett ellátnia, míg távol voltam. Az idén jött hozzám egy ismerősöm, beszélgettünk, majd megszólalt a telefonja. Erre a macska nekiment. Fújt, és mancsával el akarta verni a bokáját. Szerencsésre nem érte el, és ő ebből nem érzékelt semmit, lekötötte a telefon. Kb. 3 hónap múlva jött legközelebb, akkor kértem, hogy a telefonját halkítsa le. Beszélgettünk, majd el szeretett volna menni a mosdóba. Ahogy kiment a szobából, a macska abban a pillanatban utána rohant, és nekiment. A bokáját nagyon csúnyát összekarmolta. Az utolsó esetben a területféltés lehetett az oka a macska viselkedésének, mert a mosdó és a konyha, ahol enni szokott, egymás mellett van. Az alom is a WC-ben van, ahová szokott járni. Viszont ez a magatartás a macska részéről számomra elfogadhatatlan, hiszen nem élhetem le az életem úgy, hogy nem jön hozzám senki, mert fél a macskámtól. A lányom, ha jön, a macskámat be kell zárni a kisszobába, ami nem egyszerű feladat, ugyanis őkelmét megfogni nem lehet. Mit lehet ezzel a macskával tenni, hogy ez megváltozzon?

Beküldte: Mária, 2019. aug. 15.

Lenne pár kérdésem! Jól értem, hogy a probléma leginkább a lányát érinti? Kisebb részben az ismerőst? Másokat elfogad a cica, csak velük van problémája? Továbbá: az agresszív viselkedés két éve jelentkezett? Előtte nem volt gond? Mert ha ez így van, akkor muszáj lenne egy alapos állatorvosi vizsgálat, nincs-e valamilyen fájdalma a macskának. 10 évesen azért már problémásak lehetnek a fogak, ízületek akár.

 

Ha tetszett, oszd meg! Ezzel a Facebook oldalára kerülsz, és jönnek a sütijei is 🙂

  5 hozzászólás: “Támadó cicus (Mária kérdése)

  1. Kedves Xénia!
    A lányomnál mindig fennállt a probléma, az ismerősömnél most jelentkezett. Anyukámat is megkapta néhány éve, amikor etette, szerintem féltette az ennivalóját, a másik barátnőmet nem bántja. Rám is fújt valamelyik nap. Ízületekkel baj lehet, mert amikor leugrik az ablakból, szokott biccenteni az egyik lábára, de pár napon belül helyreállt.
    Viszont, most hogy felmerült a kérdés, néhány éve volt nálam egy kislány, az anyukájával, azt is szerette volna megpofozni, de szerencsére nem sikerült.

  2. Kedves Xénia!
    Az orvos 13-ig szabin van, utána viszem el megvizsgáltatni.
    A lányom szerint egyszerűen nem tudott szocializálódni, állandóan fél, mindentől és mindenkitől…

  3. Igen, az ilyen viselkedés mögött sokszor félelem van. Instant megoldásnak meg lehet próbálni a Feliway párologtatót. (A vendégek akár be is spriccelhetik vele a lábukat, több helyen bevált trükk.) Vagy meg lehet kérdezni a dokit a gyógyszerelés lehetőségeiről. Vannak azért. Egyébként, ha személyes tanácsadásra mennék, ízekre szednénk a problémás szituációkat, helyszíneket. Néha egy kis átpakolás sokat segít, pl. a tipikus támadó helyeken a búvóhely megszüntetése. (Mondjuk, ha egy fotel mögül elő tud ugrani a cicc, akkor odébb kell tolni és ez sokszor megoldja.) Még az működni szokott, ha tényleg félelem van a viselkedés mögött, hogy kap a cica néhány magaslati pontot, illetve közlekedőhelyet. (Polc, szekrénytető.) Arra azért elég kicsi az esély, hogy a magasból nekiugrik valakinek, viszont (általa is észlelt) biztonságban nézegetheti az eseményeket, látogatókat. Szóval, ha sikerülne ilyen módon szétválasztani az emberek és a macska életterét, nyert ügy lenne nagy eséllyel.

  4. Kedves Xénia!
    Első körben megpróbálom a Feliway párologtatót. Hol lehet kapni?
    Az előszobában szokott támadni egy szűk kis folyosó vezet a konyhába, ahol az ennivalója van. A bejárati ajtónál van egy kis négyzet alakú előszoba, abból keskeny folyosó nyílik jobbra, ott van sorban a fürdőszoba, WC és a konyha. A nappali pedig a bejárati ajtóval szemben. Gyakorlatilag egy L alakú előszoba, négyzet alakú lábbal. Ha a nappaliból elindul a vendég a WC felé, akkor megy utána, és támadja meg. A konyhában nincs búvóhelye, a nappaliban az ágymenűtartóba szokott elbújni.

  5. Talán a legegyszerűbb elsétálni a Fressnapf-ba, ha van a lakóhelye közelében. De lehet, hogy netes boltok is árulják. Fontos, hogy kövesse az ajánlásokat! Ha valamit 10 m3-re ajánlanak, de az ön nappalija 12, akkor inkább kettőt javaslok. (A számok csak példák.) Az előszobát érdemes átgondolni, nem lehetne-e felterelni a macskát a szekrény tetejére pl. Nem hinném, hogy az ételét féltené amúgy, inkább általában retteg, és az előszobában talál megfelelő helyet a támadásra. Tudom, nem egyszerű megoldani, de minél tágasabb a tér, annál kevésbé fog lehetőséget látni. Szóval, ha vannak ott felesleges dolgok, akkor esetleg azokat is érdemes elpakolni. Ezzel párhuzamosan a nappaliban kaphat a cicc extra karomkoptatókat, vagy bármit, amin ott tudja hagyni a szagát. Minél jobban érzi saját magát, annál magabiztosabb lesz = kevesebb agresszió, vélhetőleg, így a távolból. Szagot kb. bármin tud hagyni, amin textil, amire ráfekszik. Pl. egy radiátorra rakható cica-fekhely? Nem drágák és csak fel kell őket akasztani. (Persze, ha padlószőnyege van, akkor ez nem annyira releváns.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük