Xénia gazdi megkért, hogy írjak arról: mi, cicák, utáljuk a változást, és imádjuk az állandóságot.
Íme, a napom! Amikor a gazdijaim felkelnek, na, nem kapkodják el, már majdnem kilenc. Én még békésen szunyókálok. A reggeli végére azért kinyitom a szemem. Gyorsan ellenőrzöm, vajon nekem is akad valami? Ha nincs semmi a tálkámban, intézkedem. Nem, nem nyivákolok… ahhoz én túlságosan békés természetű vagyok. De dörgölődzni kezdek valamelyik gazdim lábához. Elbűvölő lehetek, hiszen, ha arrébb megyek, követnek! Több nem is kell: felugrok a szekrényre, amiben az étkemet őrzik (elzárva, ti értitek, miért?), és dorombolok, kattogok, meg miféle hangokat adok ki. Xénia gazdi mesélt nekem valami viselkedésterápiáról, meg operáns kondicionálásról. Ez utóbbi azt jelenti, hogy amiért az ember jutalmat kap, azt megismétli. Valaki magyarázza már el, miért jutalom a humanoidoknak, hogy ropogtatom a kajámat? Á, mindegy: fő, hogy betanultak!
Reggeli után körbeszimatolom a lakást. Ellenőriznem kell, járt-e nálunk betolakodó! A gazdijaim hálásak lehetnek. Az ő orrukkal… hogyan is tűnhetne fel nekik néhány idegen cica? (Szeretem én a társaságot, de a határ, az határ: ez pedig a bejárati ajtó. Belépés csak engedéllyel!) Aztán kergetőzöm Kaylee-vel, szigorúan baráti alapon, birkózunk is… majd jön a tévézés. A Hegedűs Gyula utca élete című sorozat a kedvencünk. Az a piros furgon… vajon a következő évadban kiderül, miért sertepertél folyton a birodalmunk körül?
Nagyjából fél egytől délutáni sziesztára térek. A szekrénytetőn vagy a gazdik ágyán, illetve, télidőben a konvektor alatt. Néha felkelek, helyet változtatok… de alapvetően alszom, nagyjából hatig, ami már majdnem hét. És, hát, tudjátok, mi történik hétkor? Hát jön az alutasakos! Mijaú! És képzeljétek! Egy egész órán keresztül kell könyörögnöm! Bevallom, néha elveszítem a türelmemet. Mijau! Mijaúú! Mijaúúú!
Azért vacsi után is klassz. Pihengetek, aztán újra tévé, lakás-ellenőrzés… kilenckor pedig jön az udvari sétám! Azt nagyon szeretem! A magasföldszinten lakunk, és a gazdik minden este megengedik, hogy fél órát mászkáljak a körfolyón meg a társasház udvarán. Nem megyek fel az emeletre, mint Kaylee! És a pince sem a kedvencem. Brrr. Koszos és vizes, én pedig igényes cica vagyok.
Később még végignézem, ahogy Kaylee futkosik a nagyszemű táp után, de én inkább tartalékolom az erőmet. Ugyebár, minden valamirevaló macska éjszaka püföli a labdát! Meg vadássza le a rovarokat… hogy, úgy hajnali kettő felé kimerülten boldogan telepedjen Xénia gazdi lábára, és álomba dorombolja magát.
Ja: mi, cicák, utáljuk a változást, és imádjuk az állandóságot.
Megfelel, Főnök? Ilyesmire gondoltál?
És mikor dolgozol a cikkekkel?
River cicám! Valamit félreértettél: az operáns kondicionálás az általad leírt helyzetben a te viselkedésedben játszik szerepet, nem a gazdijaidéban. Annyi történt, hogy összekapcsoltad: dörgölődzés = kaja. Egy alkalom után levontad a következtetést. Egyébként, elárulom, hogy tévedsz: nincs ok-okozati összefüggés. Mindenképpen kapnál reggelit.
Én tudom, hogy a szolgák… jaj, mindig eltévesztem… a gazdik miért olyan szigorúak a hét órás alutasakossal. Különben egész nap kuncsorognál! Ami édes is lehetne, ha úgy csinálnád, ahogy én, de amit te művelsz… egyébként meg, természetes, hogy a humanoidoknak jutalom, ha édesen ropogtatunk!