Macskáid összeszoktatása fejtörést okoz? Igen, ez az egyik Ieggyakoribb probléma, amivel felkeresnek. Segítség! Új cicát hoztam a házhoz, azt hittem, hogy boldog lesz a meglévő, de nem, fújtak, morogtak, nyávogtak azon a mély, ijesztő hangon. Aztán egymásnak estek. Mit tegyek? Vagy: Kész, nem tudunk így élni, egyik macska a nappaliban, másik a hálóban! Help!
Szerző: Xénia (Oldal 1. ennyiből: 4)
„Van egy ivartalanított cicám, aki két éves. Egyetlen gond van vele, hogy esténként, amikor éppen lefekvéshez készülődök és indulok a szobába, belekap a lábamba… Mit tehetnénk, hogy ezt a viselkedést megszüntessem nála? Már-már félek a saját otthonomban.”
A mentalizáció azt jelenti, hogy képesek vagyunk saját magunk és mások érzelmeiről, gondolatairól, szándékairól gondolkozni. Amikor azt fejtegetjük, hogy miért viselkedett úgy a barátunk, ahogyan, akkor mentalizálunk. No, de, éppen ezt csináljuk akkor is, amikor a cicuskánk a kanapéra pisil vagy megkarmol minket. És bizony nem mindegy, hogy mire jutunk.
Az első részben írtam arról, hogy a kötődés az embercsecsemő esetében egyfajta ösztön, ami a baba biztonságát és védelmét szolgálja. Lényegében kiirthatatlan. Ritka és extrém eseteket leszámítva a gyerekek 8-12 hónapos koruktól kötődnek főbb gondozóikhoz, ami annyit tesz, hogy képesek biztonságos bázisként és biztonságos menedékként használni őket. De ez nem jelenti, hogy ugyanolyan módon! Éppen erről szól Mary Ainsworth pszichológus híres idegen helyzet tesztje, a különbségekről. Röviden: a kutató megfigyeléseket végzett, miközben…
Ciprus éghajlata mediterrán, forró nyárral és enyhe téllel. Így a sziget óriási macskanépességet rejt. A görög oldalon kevesebben vannak és jobban ápoltak. Általában egy-egy szállodához, étteremhez tartoznak, ők etetik és valamelyest gondjukat viselik. A török oldalon katasztrófa a helyzet. Soványak, betegek, és lépni nem lehet tőlük.